KASTÉLY-KÖR III.
Székesfehérvár - Martonvásár - Fehérvárcsurgó - Velencei-tó
Bory Vár / Székesfehérvár – Brunszvik Kastély / Martonvásár – Károlyi Kastély / Fehérvárcsurgó – sétahajózás a Velencei-tavon
Utunk a sikeres kastélykörös tematikus utak folytatása, immár a harmadik körrel.
Célunk elsősorban a Nemzeti Kastélyprogram keretein belül felújított és látogatható kisebb, kevésbé ismert kastélyok, múzeumok felkeresése a Dunántúlon.
Tervezett program:
Indulás Veszprémből az OMV kúttól 08.15 órakor.
Utazás Székesfehérvárra, ahol helyi vezetéssel megtekintjük a Bory Várat, melyet Bory Jenő szobrászművész építész 40 nyáron át saját kezűleg épített, emléket emelve a hitvesi szeretetnek és művészi álmainak.
Innen Martonvásárra megyünk, ahol a Brunszvik Kastélyt keressük fel. Tárlatvezetéssel megtekintjük a Beethoven Múzeumot, majd sétálhatunk a hatalmas parkban is. A kastély mai külseje az 1870-es neogótikus átépítéskor alakult ki.
A következő kastélyt Fehérvárcsurgón találjuk, mely a Károlyi családhoz köthető. A Károlyi-Kastély egy része látogatható, a többi része szállodaként működik. A vezetett épületlátogatás után kávészünet, majd a fogadóépületben található kiállítás megtekintésére lesz lehetőség egyénileg. A program végén pedig szabadidő keretében sétálhatunk és fotózhatunk a kastélyparkban vagy fakultatív hintózáson vehetünk részt.
A nap lezárásaként visszatérünk a Velencei-tóhoz és Agárdról kb. egy órás sétahajózáson veszünk részt.
Ezután indulunk haza Várpalota, Veszprém útvonalon.
Várható érkezés Veszprémbe 20.45 körül.
Időpont: 2025. május 24. szombat
Utazás: légkondicionált kisbusszal
Részvételi díj: 23 500 Ft / fő
Belépők a helyszínen fizetendők!
Képek forrása: https://bory-var.hu/galeria; https://pixabay.com/hu/images/search/martonvasar/; https://karolyikastely.accenthotels.com/hu/galeria http://velenceitohajozas.hu/wp-content/uploads/2021/11/hajoberles.jpg






